ügyvéd

dr. Kovács Ádám Krisztián

2010-ben szereztem meg jogi diplomámat a Károli Gáspár Református Egyetem Állam – és Jogtudományi Karán.

Legelső munkahelyem a Nemzeti Adó – és Vámhivatal volt, ahol több szakterületen dolgoztam, de a legtöbb időt, több mint 3 évet a Központi Hivatal Központi Kapcsolattartó Irodájában töltöttem jogászként, ahol lehetőségem nyílt számos nemzetközi konferencián, határon átnyúló együttműködésekben részt venni. A magyar nyelv mellett angol nyelven is dolgoztam nap mint nap.

Ezt követően több mint két évet töltöttem ügyvédjelöltként a Pakucs Ügyvédi Irodában, ahol elsősorban az ingatlanjogba (azon belül is a többnyelvű okiratszerkesztésbe) és a társasági jogba kaphattam betekintést, illetve ott ismerhettem meg mélyrehatóbban egy ügyvédi iroda működését, egy ügyvéd tevékenységét és a profi ügyfélkezelést is.

Később két évet dolgoztam jogászként egy minisztériumi tulajdonban álló gazdasági társaságnál, ahol ajánlatkérői oldalon vettem részt közbeszerzési eljárások lebonyolításában.

 Ezután egy budapesti közbeszerzési tanácsadó irodánál dolgoztam, ahol szintén ajánlatkérői oldalon közbeszerzési eljárások lebonyolítását és az azokkal kapcsolatos szerződések elkészítését végeztem.

Itt határoztam el, hogy megpróbálkozom az önálló ügyvédi hivatással is, mivel az ügyfelek visszajelzése alapján hatékonyan és bizalomteljes légkörben tudtak velem dolgozni.

2019-ben posztgraduális képzés keretében a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen környezetvédelmi szakjogászi másoddiplomát szereztem, illetve ezévben megszereztem a jogi szakvizsgát is.

2020. február óta dolgozom egyéni ügyvédként, a honlapomon is olvasható szakterületeken.

A jog számos területén tudom segíteni Önt, vagy akár vállalkozását, legyen szó ingatlanokról, munkajog vagy adatvédelmi kérdésekről, ami egy személy vagy cég életében felmerülhet.

Azóta is azt tartom hitvallásomnak, hogy közvetlen, de mégis szakmai hangnemben igyekszem átadni szaktudásom ügyfeleim számára.

Jogterületek

FRISS BEJEGYZÉSEK

Hírek A Jog Világából

Maecenas tempus, tellus eget condimentum rhoncus, sem quam semper libero, sit amet adipiscing sem neque sed ipsum. Nam quam nuncIt showed a lady fitted

További bejegyzések